A kötés megkezdésekor az egyik kötőtűre annyiszor csavarják rá a fonalat, ahány szemmel kívánják kezdeni a kötést. Az így kialakult „fonalmenetekhez” hurkolják hozzá a másik tűvel az első sor szemeit, majd ennek végeztével folytatják a kötést a minta szerint.[Jegyzet 1] Kézi kötéssel többféle olyan szemszerkezet is kialakítható, ami gépi kötéssel – legalábbis a technika mai fejlettségi szintjén – csak bonyolult, összetett művelettel hajtható végre (ha egyáltalán végrehajtható).

A kötött kelme szélessége kézi és a gépi kötésben egyaránt a szemek számának növelésével (szaporítással) ill. csökkentésével (fogyasztással) változtatható. Ez teszi lehetővé az alakra kötött lapok készítését, amit azután szabással már nem kell tovább alakítani. Az alakra kötött lapokat azután varrással egyesítik, így alakítva ki a kész ruhadarabot.

A kézi kötésnek többféle technikája ismeretes, amelyek elsősorban például abban különböznek, hogy a fonalat jobb vagy bal kézzel tartják-e. Az előbbi elsősorban egyes nyugat-európai országokban (Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, de angol ill. francia hatásra Indiában, Koreában és Vietnamban is), az utóbbi a közép-európai országokban terjedt el (például Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban, a balti és a skandináv országokban, de Oroszországban, Japánban, sőt Argentínában és Chilében is). Az ún. nyugat-európai kötésnél tehát jobb kézzel vezetik a fonalat a kevéssé mozgatott tűkhöz, a közép-európai módszernél viszont a jobb kézzel mozgatott tűkkel veszik fel a bal kézzel jóformán csak oda irányított fonalat. Ismeretes egy harmadik módszer is: az ún. dél-európai kötés: itt a fonalat nem kézzel vezetik, hanem (a bolgárok és törökök esetében) a nyakukon ill. (a görögöknél) egy, a ruhájukba tűzött biztosítótűn átvetve tartják és a tűkkel veszik fel a szemek kialakításához szükséges mennyiséget. Más népeknél kialakultak a kötésnek további módszerei és eszközei is. Minden esetben azonban a cél a fonalból szemek formázása ill. azok egymásba kapcsolása. Ezek a technikák mind az ún. vetülékrendszerű kelmék készítéséhez vezetnek, hiszen elvileg akár egyetlen fonalból meg lehet kötni a teljes darabot.